Készétel kisokos – érdekességek és történelem

A kényelmes megoldást jelentő készétel megváltoztatta az életünket. Elsőre talán azt gondolnánk, egy modern találmányról van szó, de az igazság az, hogy a készételek nagy múlttal rendelkező praktikus finomságok.😋🥫 Tudtad például, hogy az első termékek egy túlgondolt hálaadás miatt születtek? Mi köze a légitársaságoknak az elterjedésükhöz, és vajon milyen étel volt, mely az első évben 10 milliós darabszámban fogyott? 🤔 Történelmi érdekességeket felvonultató cikkünk következik! 🤓☝️

Húsos pörkölt a fronton

Világszerte több millió készételt vásárolunk naponta. Egy piackutató cég szerint csak a britek úgy 3,5 milliót bontanak fel egy nap, mégis oly keveset tudunk erről a tartóssága és egyszerűsége okán népszerű élelmiszerről. Talán annyit mégis sejtettünk, hogy az első készételkonzervekkel katonai berkekben kísérleteztek. Természetesen már jóval előtte is ismeretes volt az alapanyagok hosszú távú tartósítása, de a változatos hozzávalókból készült, komplex fogások a 19. században kerültek először zárt csomagolás alá. 📦🍲

A kis méretű dobozok megkönnyítették az élelmiszerek tárolását, továbbá a szállításban és a fronton való ételkészítésben is óriási segítségnek bizonyultak. A második világháború idején a katonák már olyan konzervdobozokat vehettek magukhoz, melyek hússal készült, szaftos és kiadós pörköltet tartalmaztak. 🍗🍅

forrás: Canva

Hálaadási maradékból élelmiszeripari siker

Az első házias jellegű készételeket tulajdonképpen egy hálaadási fiaskónak köszönhetjük. Az 1950-es években történt, hogy az amerikai Swanson élelmiszervállalat veszteséggel zárta a hálaadási szezont, az ünnepek után ugyanis hatalmas pulykahús-készlettel találták szembe magukat.😬 Rögvest összeült a kupaktanács, a vezetők pedig megbízták a leleményes munkaerőt, hogy álljanak elő valami kreatív megoldással a maradék felhasználására.

Gerald Thomas értékesítőnek azonnal felderengtek a Pan American World légitársasággal kapcsolatos emlékei, ahol alumínium tálcákat használtak az ételek tárolására. Több se kellett a találékony értékesítőnek! Csakhamar megálmodta a maga változatát, olyan készétel kiszerelést, melyben külön rekeszbe került a hús, a burgonya és a zöldségek. 🍗🍠🥗 A Swanson vállalat tévés vacsorának nevezte el gasztronómiai szabadalmát, melyből az első hivatalos fogás a pulyka volt kukoricakenyér töltelékkel, vajas borsóval és édesburgonyával. Népszerűségük magát a gyártót is megdöbbentette. Az amerikaiak csak az első évben 10 millió tévés vacsorát vásároltak!

Innen már csak egy ugrás volt, hogy a különféle készételek betörjenek a piacra, melyet az 1970 -es években virágzó háztartási gép kereskedelem is tovább fokozott. A mikrohullámú sütő és a fagyasztó farvizén változatosabbnál változatosabb készételek kúsztak fel az eladási lista élére. Sőt, a márkák kifejezetten ezekhez az új konyhai eszközökhöz hoztak forgalomba új termékeket.🍰🍕

Legnagyobb vonzerejük az időtakarékosság és egyszerűség volt, ami épp jókor jött, hiszen a nyolcvanas évekre a klasszikus családi modell is változásnak indult. A nőknek kevesebb idejük jutott munkájuk mellett az otthoni főzőcskézésre, de hála a készétel finomságoknak, mindössze néhány perc alatt friss és ízletes vacsorát rittyenthettek az egész család számára. 😉😋

Nemzetközi konyha a dobozban

készétel üvegben
forrás: Canva

Az 1990-es évektől aztán egyre sokszínűbbé vált a kínálat és a gyártók igyekeztek igazodni a növekvő elvárásokhoz. Hamarosan Thaiföld, Mexikó és Olaszország egzotikus ízeit zárták hosszan tartó dobozokba, vagy teremtették újra az éttermi fogásokat egyszerű, otthon is elkészíthető formában.

Napjainkban a hangsúly nem is annyira a változatosságra, mint a készételek tápanyagtartalmára, az összetevők minőségére terelődik. Az emberek olyan készételeket szeretnének fogyasztani, amelyek tele vannak ízekkel, megfelelnek egyéni táplálkozási igényeiknek, és jó alternatívát kínálnak a házias jellegű ételekre. 🍲

Természetesen a mi célunk is ez, hiszen elkötelezettek vagyunk a megfelelő alapanyagok beszerzése mellett és büszkén mondhatjuk, hogy már 14 adalékanyag-mentes, hagyományos konzerv finomsággal örvendeztethetünk meg benneteket. Nektek mindössze annyi a dolgotok, hogy kiválasztjátok kedvenceiteket! 🤩🥫👌



14 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?