Káposzta kisokos – minden, amit tudnod kell róla

Töltött káposzta, székelykáposzta, káposztás tészta, savanyított káposzta, káposztasaláta, káposztás lángos, káposztás pogácsa…csak, hogy párat említsünk, de a sort még hosszan folytathatnánk.
A káposztás ételek valamelyik változatával már biztosan találkozott mindenki, hiszen lehetetlenség kikerülni. Ebből is látszik, hogy ezt a zöldséget rengeteg módon használhatjuk és egész évben elláthat minket fontos tápanyagokkal.

Érdemes minél többet fogyasztani belőle, mindjárt el is meséljük, miért!

Designed by Racool_studio

Káposzta történelem

A káposzta az egyik legősibb zöldségünk, amit szerte a világon mindenhol előszeretettel nemesítettek és fogyasztanak a mai napig.
A savanyított káposzta talán minden kultúrában fontos szerepet töltött be, az ókorban szinte már csodatévő tulajdonságokkal is fölruházták (Diogenész például hitt abban, hosszú életét is a káposztának köszönheti).

Jelentős vitaminforrás, így sok helyen a szegényebb rétegek egyik alap élelmiszereként tartották számon, hiszen könnyen beszerezhető és olcsó is volt. Cook kapitány például kötelezővé tette a hajóján a legénységnek a savanyított káposzta fogyasztását, ugyanis felismerte, hogy ezzel a magas C-vitamin tartalmú étellel megelőzhető a skorbut.
Ezzel szemben Amerikában például a gazdagok eledelének számított, ahol a mai napig hagyomány, hogy újévkor káposztát esznek, hátha a dollárokra ,,hajazó” zöld levelek meghozzák a pénzt a házhoz. Úgy látszik, minden nemzet máshogy próbál gazdagságra szert tenni újév tájékán. 😊

Hazánkban a savanyított káposzta a XVI.századtól volt elterjedt, amit valószínűleg a törököknek köszönhetünk. Egyik leginkább ,,magyaros” ételünket, a székelykáposztát pedig Székely József és Petőfi egyik késői estebédjéről eredeztetik, ugyanis a törzshelyükön már nem nagyon volt étel, mikor a két megéhezett hivatalnok betért falatozni. Így Székely a maradék savanyítottkáposzta-főzeléket és a pörköltet összeöntötte és ezzel megalkotta a székelykáposzta ,,ősét”. A többi meg már történelem, ahogy mondani szokták…

Miért jó, ha sok káposztát eszünk?

A káposztának számos fajtája ismert, így például a fejes káposzta, lilakáposzta, vagy a kelkáposzta, de mindegyikre jellemző, hogy dúskál a vitaminokban.
Külső levelei tele vannak E-vitaminnal, de emellett a zöldség óriási C-vitamin forrás is.
Magas a kalcium, vas, a B1-, B2-, K-, és D-vitamin tartalma is, illetve ként is tartalmaz, ami fontos a szervezetünk számára, hiszen segít a baktériumokkal szembeni védekezésben. És a kén okozza a jellegzetes ,,káposzta szagot” is.

Kalóriában igen szegény, de rostokban és vitaminokban gazdag zöldség, ezért számos diéta alapanyagául is szolgál (gondoljunk csak a káposztaleves-diétára).

Mivel nagy mennyiségű C-vitamint tartalmaz, jelentős szerepe van az immunerősítésben, de gyulladáscsökkentő, anyagcsere serkentő és bőrápoló hatása is ismert.
Tisztítja a vért és serkenti az agyműködést, a legfrissebb kutatások szerint pedig a rák megelőzésében is hasznos zöldség.

Designed by jcomp / Freepik” target=”_blank” rel=”noreferrer noopener”>k

Káposztát mindenkinek!

Készítsetek isteni káposztasalátát, vagy egy finom kacsacomb mellé párolt káposztát, esetleg egy szuper frankfurti levest. Azt biztos, hogy számtalan módon fölhasználható ez a zöldség, így biztosan nem fogjátok megunni!
Répával, céklával, hagymával, krumplival remekül kiegészíthető, akár salátában is, emellett pedig a fűszerek nagy barátja, hiszen köménnyel, zsályával, kakukkfűvel, szerecsendióval is szuperül ízesíthető.

Vagy válasszátok a POLCZ Káposztás pulykát a webshopunkból, ha épp nincs kedvetek főzőcskézni, de káposztás ételre vágytok. 😉
,,Klasszikus” magyaros ízvilág egy kis husival és árpagyönggyel, amit biztosan imádni fogtok! Mehet mellé egy kis tejföl, vagy akár egy szelet kenyér és máris kész a finom ebéd vagy vacsora!


12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?