Évzáró POLCZ gondolatok 2022-ből

Elérkezett az idei év utolsó hete!🍾🥂✨ Magunk mögött hagytuk 2022-őt a maga számtalan furcsaságával, de ahogy mindig, most is igyekszünk POLCZ üvegeinken keresztül reménytelien tekinteni a jövőbe!🤗🌞 Természetesen a nehézségek ellenére idén is történtek velünk fantasztikus dolgok! Például cégbejegyzés szerint hivatalosan is 5 évesek lettünk🎉🎂 valamint 2022 volt az első teljes évünk a hatvani gluténmentes üzemben! 🤗☝️

Tudnotok kell, hogy nélkületek nem vettük volna ilyen könnyen az akadályokat!🤠💪 Az öröm, hogy idén is megkönnyítettük a mindennapjaitokat, az a sok pozitív visszajelzés és kedves szó mind hozzájárult ahhoz, hogy munkánk ezentúl csak még jobb lehessen. Hálásak vagyunk nektek! 🥰

🙏 Óriási motiváció és öröm számunkra, hogy a POLCZ termékek leveszik a vállatokról a hétköznapok terheit, az pedig különösen lélekemelő, amikor úgy látjuk, egy-egy élethelyzetben ennél többet is jelenthetünk számotokra.💝Szedjük is csokorba azokat a pillanatokat, melyekre érdemes emlékezni, mielőtt még elszabadulna a szilveszteri hangulat – persze van hátra pár nap, de mi már bőszen hangolódunk😜🍾 .

És most induljon a POLCZ nosztalgiavonat! Elevenítsük fel 2022 meghatározó eseményeit! Tartsatok velünk!

POLCZ 2022
2022-ben ezeket a posztjainkat szerettétek legjobban Instán

Szakmai elismerések finomságainknak

Persze a mi szívünket az melengeti igazán, amikor rólatok gondoskodhatunk, de adódnak alkalmak, amikor ezt az odafigyelést a szakma sem hagyja figyelmen kívül.🏆😍 Amikor sok az elénk gördülő nehézség, mindig új lendületet ad egy-egy szakmai elismerés, mely kimagasló visszacsatolás a hétköznapok erőfeszítései után. 🤩🏆
Idén három ilyen megtiszteltetés is ért bennünket. A Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület vaktesztjébe és két kategóriában a Magyar Brands programba is bekerültünk. 🥳

A Magyar Brands díjazási rendszer 2010 óta értékeli a hazai márkákat. Különösen büszkék vagyunk, hogy idén is bizalmat szavaztak számunkra.😊🙏 A Magyar Brands program a vásárlók és az üzleti világ figyelmét igyekszik ráirányítani a legsikeresebb hazai márkák termékeire, szolgáltatásaira. A megmérettetésen az “Innovatív márka” és a „Kiváló fogyasztói márka” kategóriákban is remekeltünk sok más céggel egyetemben.👏🥳🏆

A Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület idén a szendvicskrémeket tesztelte és nagy kedvencetek, Kennivaló Vegán pecsenye krémünk az ítészek ízlelőbimbóit is lenyűgözte.😉👌😁 A kategóriában indult, országos bolthálózatban is kapható 23 termék közül az első helyet sikerült megszereznünk.😍👏

Újdonságok a POLCZ konyhából

Idén ígéretünkhöz híven tovább-bővítettük adalékanyag-mentes felhozatalunkat és nyáron bemutattuk 15. debütáló finomságunkat. 😍💣 A forró nyári napok ihlette mediterrán készételünk, a csupa zöldséges, csirkés paella nektek is nagy kedvencetek lett!😋😍👌

A Spanyol paella csirkehússal sokoldalú, ízgazdag, ráadásul praktikus, hiszen köret sem kell hozzá, mégis hihetetlenül laktató a kukoricával, pritamin paprikával, barna rizzsel, melyet a fanyar citrom és a színes fűszerek koronáznak.🌽🍚🍋

😍🤤 Reméljük, már az első kóstoláskor átélhetitek azt a kulináris utazást, mely képzeletben bennünket is megihletett. ✈🏝 Kanalazzatok bele az ünnepek alatt is, ha egy üvegnyi napsárga spanyol nyárral melengetnétek meg magatokat a téli hidegben!😋🌞

POLCZ Spanyol paella csirkehússal

Receptek, DIY, közösség

Idén is ezerrel pörögtünk a POLCZ műhelyben. 🤓🔥Heti rendszerességgel megjelenő blogcikkeinkben hol kreatív DIY ötleteket, érdekes tudtad-e infókat, hol egyszerű és pénztárcabarát recepteket hoztunk nektek! 🤓🥄🎨

Akár változatos étkezésről, hétköznapi vagy többfős családi fogásokról, akár hasznos vagy ünnepi #repolcz praktikákról volt szó, nekünk mindenre volt megoldásunk!😉😎 Készültek nálunk egészséges és melengető italok🤩😋, kiadós tepsis finomságok🤤🍲, ínycsiklandó pohárdesszertek🧁🍮. Gondoltunk a rohanós-spórolós hétköznapjaitokra🏃, a legszebb családi pillanataitokra👪, a zsúfolt vendégvárásokra és lusta hétvégékre.🤯😴, de az iskolakezdéskor, a nagytakarításkor vagy a lazulós mozis-kuckózós napokról sem feledkeztünk meg.😎

Invitáltunk üzembejárásra, teadélutánra és grillpartira, sőt, a nemzetközi konyha vizeire is kihajóztunk!⛵😋

Receptjeinkkel igyekeztük megmutatni, hogy minden esetben – ha épp csak pár percnyi időtök van, vagy ha szívesen főzőcskéztek a konyhában – számíthattok adalékanyag-mentes ételeinkre.😉🍲 Tippjeink mellett ti is időről-időre szabadjára engedtétek fantáziátokat és fantasztikus ötletekkel árasztottátok el virtuális postaládánkat.😍💌 Ennek örömére hívtuk életre REPOLCZ – gondold újra, cserélj, használd fel csoportunkat a közösségi médiában, ahol rendszeresen kápráztattok el bennünket a feltöltött inspirációkkal.😍🥳

Ha esetleg még nem csatlakoztatok, ITT bármikor megtehetitek!😉

indiai menü POLCZ hozzávalókból

Nemzetközi élmények

Ahogy arról beszámoltunk, teljes gőzzel elstartoltak külföldi webshopjaink Szlovákiában és Németországban.🚀😎 Ám idén nem csupán ízutazás keretein belül juthattunk messzire. 😉👏

POLCZ csomagjainkat felpakolva egészen Párizsig repültünk, ahol idén mi is részt vettünk az október 15-19-ig tartó SIAL élelmiszerszakkiállításon!😍✈
Ez a kétévente megrendezésre kerülő szakvásár az élelmiszeripar első számú eseményei közé tartozik, így különösen nagy megtiszteltetés volt, hogy ott is bemutathattuk adalékanyag-mentes finomságainkat.🤩📣

A nemzetközi vásáron megismerkedhettünk az első számú élelmiszeripari trendekkel, a jövő innovációival, miközben többezer kiállítóval találkozhattunk több mint 100 országból. 🤓👋🌍

POLCZ a SIAL kiállításon

Tartsatok velünk jövőre is!

Alig várjuk, hogy 2023-ban még több hasonlóan izgalmas infóval árasszunk el benneteket. 😍🥳

Ismét készülünk új ízekkel, meglepetésekkel és kihagyhatatlan konyhai POLCZ ötletekkel!🤩😋🍎🍮 Pihenjetek sokat és ne feledjétek, ha maximális ellazulásra vágytok, a POLCZ konzervekhez minden helyzetben fordulhattok egy üvegnyi gondoskodásért. 😉😋🍲

Sikerekben gazdag Boldog Új évet kíván a POLCZ csapat!



15 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?