Lencse, ami nem csak szilveszterkor hasznos

Mai cikkünk főszereplője egy aprócska, kavicsra emlékeztető hüvelyes, amit sokáig a szegények eledeleként tartottak számon. Igen, ez bizony a lencse!
Ezt a növényt már az ókorban is termesztették és fogyasztották, még a biblia is említést tesz róla. Mégis sokáig igen megvetett étel volt, ami az előkelőségek asztalára véletlenül sem kerülhetett föl. Sőt, a gazdagság mértékegységének számított, ha valakinek nem kellett lencsét ennie.

Ennek ellenére több ókori szakácskönyv is megemlékezik róla. A görögöknél például a gyógyászat egyik kiemelt szereplője is volt, hiszen Hippokratész a májbetegnek különösen ajánlotta a fogyasztását.

Szerencsére a XVIII. századtól egyre elterjedtebb lett úri körökben is, ami egy lengyel származású francia királynénak volt köszönhető, aki rajongott érte.

Designed by 8photo

Miért is szeretjük a lencsét?


A lencse telis-tele van értékes tápanyagokkal, hiszen A-vitamint, B1-, B2-, B9-, B11-vitaminokat, kalciumot, foszfort, folsavat, káliumot, magnéziumot, cinket és vasat is tartalmaz. 10 dkg lencsében másfélszer több fehérje van, mint a marhahúsban és rost tartalma is igen jelentős (főleg hámozatlanul).

Szénhidrát tartalma ugyan viszonylag magas, de mivel a glikémiás indexe alacsony, lassan szívódik fel belőle a szénhidrát. Ezért bátran fogyaszthatják a cukorbetegek is és fogyókúrába is jól beilleszthető.

A májfunkciók javításán túl (amiről már az ókor óta van tudomásunk) sok más kedvező élettani hatással is bír, úgyhogy megéri nem csak szilveszterkor fogyasztani. 😉
Stabilizálja a vérnyomást, csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, jót tesz a szemnek, csökkenti a változókor tüneteit, fokozza a férfiak termékenységét, segíti a hajnövekedést és a sebgyógyulást is.

Több fajtája is ismert, így találkozhatunk barna lencsével (vagy más néven főzeléklencsével), vörös lencsével, zöld puy-lencsével és fekete Beluga lencsével is.
A lencse nem szorul áztatásra főzés előtt, azonban egy fél órás ,,fürdetéssel” le lehet rövidíteni a főzési idejét. Ez alól kivétel a vörös lencse, ami áztatás nélkül is nagyon hamar elkészül.

Fontos tudni róla, hogy minél öregebb, annál lassabban fő meg, illetve fogyasztás után puffadást okozhat (mint a legtöbb hüvelyes). Ezért a főző vizet mindig érdemes leönteni róla, hogy ezt a kellemetlenséget elkerüljük. Lejárati ideje ugyan nincsen, de érdemes egy éven belül fölhasználni. Tárolása pedig száraz, fénytől és levegőtől elzárt helyen javasolt.
Mivel mindegyik típus főzési ideje más, ezért különböző lencsefajtákat nem érdemes együtt főzni.
Elkészítés előtt pedig mindenképpen válogassuk és mossuk át, mert a végén lencseleves helyett kőleves lesz az ebéd. 😊

A lencse számos módon fölhasználható, vagyis ,,van élet a lencsefőzeléken túl is”!

Kerülhet salátába, készíthetünk belőle isteni lencselevest (akár vöröslencse krémlevest is), de például zöldségfasírtnak is tökéletes alapanyag.
Ha szeretitek az igazán zöldséges finomságokat, ragu is könnyen készíthető belőle, ahogy a POLCZ kínálatában is találjátok.
Vegánoknak a Zöldséges lencseragut, húsevőknek pedig a Zöldséges csirkeragut ajánljuk, ha egy kis lencsés ebédre vagy vacsorára vágytok. Sőt, több BLOG cikkünkben is találtok recepteket Zöldséges lencseragu fölhasználásával, így például készíthettek belőle fasírtgolyókat, reggelire pikáns lencsekrémet vagy egy szuperjó szendvicset a hétvégi piknikezéshez!
Állítólag most hétvégén már tényleg érkezik a nyár, szóval nem árt felkészülni egy pár finomsággal a szabadtéri programokra. 😉

12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?


POLCZ rendelés – avagy mi van a csomagban

Sokat meséltünk és mesélünk is folyamatosan Nektek arról, milyen alapanyagokat és ízeket találhattok a POLCZ üvegekben.
Arról viszont még nem nagyon olvashattatok, mi is van az üvegeken kívül.
Azt már tudjátok, hogy miért preferáljuk az üveg csomagolást (korábbi cikkünket a témában itt olvashatjátok), de nem csak ez az egy anyag van a dobozokban, amivel találkozhattok, ha megérkezik a POLCZ rendelés.

Zöld kukacok a csomagban


Sokan kérdezitek (és tényleg 😉 ), hogy mi az a zöld ,,kukac”, amit a csomagok kibontása után a dobozokban találtok.
Nos, a mai cikkünkben elmeséljük! Annyit elöljáróban leszögeznénk: nem, az nem egy extra ,,nasi”. 😊
Ne izguljatok, könnyed kis olvasmány lesz és durva szakkifejezésektől sem kell tartanotok…

Miért van a csomagokban a zöld ,,puki”?

Igen, mi ezt a kukacot pukinak hívjuk. 😊 De miért is van a csomagokban egyáltalán?
A válasz erre a kérdésre nagyon egyszerű: ez a térkitöltő védi meg az üvegeket attól, hogy szállítás közben megsérüljenek.
Mivel az ételeket befőttesüvegekbe töltjük és az őket körülvevő papír csomagolás még kevés a hatékony védelemhez, minden POLCZ rendelés ezzel a zöld térkitöltő anyaggal kerül kiszállításra.

A papír dobozok és az ételek közti hézagokat tökéletesen ki tudjuk tölteni velük, így ez a ,,puki” réteg körbe öleli a finomságokat. Hm…mondjuk ez így kimondva kicsit furcsán hangzik, de értitek. 😉

Mi ez az anyag?

Talán ez a leggyakoribb kérdés, ami egy POLCZ rendelés kapcsán érkezik hozzánk, sokan teljesen elhűlnek a látványától.
De nyugalom! Ez sem műanyag, ahogy a csomagolás többi része sem!
Most már mindenki föllélegezhet. 😉

Ez a zöld térkitöltő egy 100%-ban lebomló, biológiai eredetű természetes anyag, ami tulajdonképpen kukoricakeményítőből készül. Sokban hasonlít a boltokban kapható rágcsálni valóra, de ezt azért fogyasztásra nem javasoljuk. Arra inkább ott vannak a POLCZ ételek. 😉

Lebomló? Mit is jelent ez?

Igen, valóban lebomlik, mégpedig mindenféle melléktermék nélkül.
Komposztálható vagy akár vízben is föloldható, ahogy az alábbi képsorozat is bizonyítja.
Vagy természetesen újra is hasznosíthatjátok őket egy legközelebbi csomag föladáshoz.

Vízben is föloldhatod

Összefoglalva tehát nincs mitől félni a csomagolás terén sem, hiszen a POLCZ rendelés nem csak ,,belül”, hanem kívül is adalékmentes. 😉

12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?

Adalékmentes Boldog Új Évet!

Eljött az új év, lezártunk egy évtizedet (ki-ki fergeteges bulival, ki inkább egy kiadós alvással) és most újult erővel vághatunk bele 2020-ba!
Ez az év ráadásul szökőév, így 366 nap áll rendelkezésünkre, hogy a terveinket, álmainkat megvalósítsuk.

Kitörő lelkesedéssel indult mindenki munkába hétfőn, tele életerővel, kipihenve, kisimult ráncokkal és energiától kicsattanva.

Vagy mégsem?

 

Igen-igen, szokták mondani, hogy januárban még a fű sem nő, a kicsattanó energiákról pedig ne is beszéljünk.
Az idei első hétfői munkanap pedig az év összes hétfőjénél szörnyűbb volt, hiszen véget ért a pihenés, a finom sütemények és a semmittevés időszaka. Reméljük, azért mindenki túlélte ezt a traumát! 😉
Ha Te is így indítottad az évet – vagyis mérsékelt lelkesedéssel- akkor ez a cikk Neked szól! Hoztunk pár motiváló ötletet a valóban energikus évkezdéshez, illetve persze néhány jótanácsot is ,,kajafronton”, vagyis mutatunk néhány egyszerű, gyors és nem utolsó sorban adalékmentes ötletet a napi étkezésekre. Végülis ebben vagyunk igazán otthon. 😊

 

Ha úgy érzed, kicsit szétszórt vagy

 

Kezd az évet tiszta lappal!
Mi például év végén/az új év első napjaiban szeretünk kicsit elmélkedni az óév történéseiről, ilyenkor jó visszagondolni az előző évi eseményekre, sikerekre, tervekre.
(Legutóbbi blogbejegyzésünkben ezt meg is tettük, ha érdekelnek a 2019-es POLCZ sztorik, akkor a cikket itt találod.)

Gondold át, miket vittél véghez előző évben, mik a megvalósított és a még nyitott terveid!

Ha az előző évet lezártad, vegyél elő egy naptárt vagy egy tiszta lapot és tervezd meg a 2020-as éved is! Jöhetnek a tervek, célok, akár dátumokhoz vagy évszakokhoz kötve, így biztosan motiválni fog a határidő! 😉

 

Újévi fogadalmak

 

Az új év beköszöntével új lehetőségek is érkeznek, hiszen egy évünk van változtatni, új szokásokat kialakítani, fejlődni, új terveket megvalósítani.
Ilyenkor jönnek képbe a különböző diéták, fogadalmak, sokszor ez a legkézenfekvőbb alkalom egy kis életmódváltásra, vagy akár a több sportolás beiktatására.

Érdemes olyan szokásokat kialakítani, amikkel mi is és a testünk is boldog lesz, hiszen ha egy hirtelen sanyargatásba csapunk bele, biztosan nem lesz tartós a változás.
Az biztos, hogy az adalékmentes étkezés és a rendszeres testmozgás hosszú távon kifizetődő, mi pedig nagyon szívesen segítünk az előbbiben. 😊 Segítenénk a sportban is, de inkább maradunk a kajáknál. 😉

 

Ha kell egy kis energia

A reggeli a nap legfontosabb étkezése – ezt már többször is hallottuk, ezért mutatunk is gyorsan két finomságot, amit pár perc alatt összedobhatsz és biztosan energikusan fog indulni a napod!

 

Smoothie

 

 

A smoothie egy szuper találmány, ugyanis bármilyen zöldségből vagy gyümölcsből össze lehet dobni.
Mi például így készítettük el:

-egy maréknyi bébispenót
-1 banán
-1 kisebb körte
-1 narancs kifacsart leve
-1-1,5 cm gyömbér
-kb. 2 deci zöldtea (hideg)

Gyors turmixolás és már kész is a vitamindús reggeli, ami a zöldtea miatt felér egy tripla presszókávéval is!

 

Granola

 

 

A rohanós napokon egy kis granola növényi tejjel vagy joghurttal is tökéletes, de mi most egy kicsit felturbóztuk.
Így készült a POLCZ reggeli:

Viblance Pekándiós granola
-áfonyás joghurt
-banánkarikák
-áfonya

Persze, ha nincs idő ilyen ráérősen készülődni, akkor sem kell megijedni, ugyanis mindent bedobálhatsz a táskádba és ha megéhezel, pár perc alatt kész az adalékmentes reggeli-ebéd, sőt még a nasi is! És a legjobb, ezeket mind megtalálod egy helyen, mégpedig a webshopunkban!

+ Bónusz tipp: a webshopban a kiszállítást bárhova kérheted, így még az irodába cipelést is megúszod, ha rögtön a munkahelyedre kéred a csomagot! 😉 Szuperül elférnek a fiókban.

 

Napi kajapakk

 

A reggelin túl persze fontos a nap többi étkezése is, hiszen nem csak a napindító étkezésnél számít, mit viszünk be a szervezetünkbe.

Napközben nasi gyanánt egyél bátran sok gyümölcsöt, esetleg egy gyors salátát, ebédre pedig jöhetnek a POLCZ finomságok tele valódi alapanyagokkal!
Az igazán rohanós napokra tökéletes választás, maximum azon kell gondolkoznod, melyiket válasszátok a 12 íz közül. Bár, ha jobban belegondolunk, ez is elég nehéz kérdés…😉

Persze előnnyel indul, akinek már vannak kedvencei. 😊

 

Jó hír, egy adag adalékmentes egytál étel után nem fogsz bekéreckedni a tárgyalóba egy félórás szundira, így pöröghet tovább a nap a munkában!

Ha pedig délután megéheznél, kapj elő egy vegán NAKD szeletet, ami garantáltan jól fog esni, akár a délutáni kávé mellé is.

 

Plusz egy TIPP a feltöltődéshez

 

Tölts sok időt a szabadban! Egy erdei kirándulás vagy séta a parkban (főleg, amíg ilyen kellemes az idő) szuper hatással van a szervezetre!
Aktív pihenésnek tökéletes, közben pedig friss levegőn vagy és új helyeket fedezhetsz fel!

 

Ha van még Tipped, mit érdemes bevetni még a januári plöttyedtség ellen, küld el nekünk bátran emailen vagy facebook üzenetben!

 

 

12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?

 

All I want for Christmas is…POLCZ

Elérkezett az év legszebb ünnepe, nemsokára itt a Karácsony!
Most mi is visszavonulunk egy picit ünnepelni, feltöltődni, pihenni. Reméljük, most már Rátok is csak ez vár! 😉

Az év végéhez közeledve szeretünk visszatekinteni az elmúlt év történéseire, ezért engedjétek meg, hogy egy picit szentimentális hangulatba kerülve megköszönjük Nektek a 2019-es évet!

Köszönjük, hogy ennyien és ennyire szeretitek a POLCZ ételeket, hogy tanácsokkal, javaslatokkal, visszajelzésekkel segítitek a munkánkat és folyamatosan sarkalltok minket a fejlődésre!

 

 

És, hogy miért is vagyunk hálásak az elmúlt évből?
Íme egy gyors összefoglaló a’la POLCZ:

 

Szuper évkezdés

Januárban újult erővel és annál nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele az évbe, ami sok-sok fejlődést és újdonságot hozott.
A POLCZ kaják amellett, hogy töretlen népszerűségnek örvendenek a webshopban, egyre több üzletbe is eljutottak, így már országosan ✨ közel 500 ✨ viszonteladónál is megvásárolhatók! Szuper partnerekkel bővültünk és sok-sok országos üzletláncot is a viszonteladóink között tudhatunk, aminek nagyon örülünk!

 

Ha szorít a nadrág…

Egy ideje már éreztük, hogy szűkösen vagyunk az irodában és főleg a raktárban, ezért új helyre költöztünk, aminek köszönhetően még gördülékenyebben működik a csomagok összekészítése és a háttérmunkálatok is.

 

POLCZ csapat

Kis csapatunk is bővült, nem is egy, hanem rögtön három új taggal, így már 10 fővel munkálkodunk azon, hogy mindig legyen POLCZ a polcaitokon! Eszter és Gréti kolléganőnk az irodában serénykedik, Gyuri pedig a raktár részleg újdonsült tagja. Köszi, hogy jöttetek!

 

A végtelenbe és tovább!

Két új ízzel is bővült a kínálatunk! A sok-sok-sok próbafőzés eredményeképpen egy új vegán és egy húsos  ízünk is lett, amit legnagyobb örömünkre a visszajelzések szerint nagyon-nagyon szerettek! Bevalljuk, mi is!

 

#blogger life

Újraindult a Blog, ahol igyekszünk minden héten érdekességekkel, receptekkel, újdonságokkal és mindenféle hasznos infóval meglepni Titeket. Aki lemaradt volna róla, iratkozzon föl a hírlevelünkre bátran!

 

Hatvanig meg sem állunk

Sok-sok ételt készítettünk Nektek, hálásan köszönjük, hogy ennyire szeretitek őket!
Ha egymás mellé tennénk a legyártott dobozkákat, összesen 40,9 kilométer hosszú lenne a sor.  Elképesztőek vagytok!
Képzeletben eljutottunk egészen a bagi lehajtóig az M3-mas autópályán. Jövőre Hatvanig meg sem állunk! 😊
A kedvencetek, vagyis a dobogós étel a Zöldborsós csirke lett, a második helyen pedig a Mustáros marha végzett.

 

Érem eső

2019-ben két ételünk is Mentes-M Díjat nyert, ami fantasztikus, hiszen a Ti visszajelzéseitek mellett a szakma is elismerte a munkásságunkat! A Mexikói zöldségragu Startup kategóriában, míg a Zöldséges csirkeragu Húsimádó kategóriában lett győztes.

 

 

Jövőre ugyanilyen, ha nem még nagyobb lelkesedéssel segítünk majd Nektek, hogy könnyebbek legyenek a mindennapok étkezései!

Köszönjük, hogy velünk vagytok és tartsatok velünk jövőre is!

 

A POLCZ insta legkedveltebb képei 2019-ből #bestnine2019

 

 

Kellemes Karácsonyt és nagyon boldog Új Évet kíván az egész POLCZ Csapat!  🎄🌟🎁✨🎊

 

 

12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?