#REPOLCZ befőttesüveg – iskolakezdéshez is

,,Itt van az ősz, itt van újra…”, vagyis újra indul a suli (is)!
Visszarázódunk a dolgos hétköznapokba, az idő és a táj is lassan ősziesre fordul (bár reméljük, az ,,indián nyár” marad még egy kicsit), ezzel együtt szeptember elején megsokszorozódnak a teendők.
Persze a POLCZ befőttesüveg tartalma önmagában is segítséget jelenthet a rohanós napokra, ha szereznétek pár szabad órát a főzés helyett. De ez talán nem újdonság. 😉

POLCZ üvegekkel vidáman indul a suli

Mi ezúttal viszont más formában adunk egy kis plusz segítséget az iskolakezdéshez! Vagyis hoztunk pár #repolcz ötletet, amikben természetesen a kiürült POLCZ befőttesüveg lesz a főszereplő!
Mindegyik egyszerű és nagyon látványos, így akár a kis lurkókkal együtt, egy közös kreatív program keretén belül is elkészíthetitek őket.

ASZTALI RENDSZEREZŐ

A kiürült üvegek számos lehetőséget rejtenek magukban: különböző íróeszközök, radírok, ragasztók és egyéb kiegészítők számára például tökéletes tárolók lehetnek.
Ha szeretnétek egyedivé, vagy éppen a szobához/íróasztalhoz passzolóvá varázsolni, érdemes festéket és ecsetet ragadni. Mutatjuk is, hogyan!

Nem is kell hozzá más, mint:

-pár üres POLCZ befőttes üveg

-festék

-ecset

-ragasztószalag (leginkább a szobafestéshez használatos típust javasoljuk, mert ez könnyen lejön mindenféle felületről).


Persze a lehetőségek tárháza végtelen, ugyanis kedvetek szerint bármilyen színnel, mintával, vagy netán anyaggal kidekorálhatjátok az üvegeket.

#repolcz tárolók


BEFŐTTESÜVEG CERUZAHEGYEZŐ

Ezután már biztosan nem lesz kérdés, hova kerüljön a ceruza forgács, hiszen ezt a szuper hegyezőt akár a táskába is tehetik az iskolások és mégsem lesz tele minden színes fadarabkákkal.  😉
Az űrtartalma ugyan nem végtelen, de az biztos, hogy közelít hozzá, hiszen jó sok ceruzahegyezést kibír ez a befőttesüveg.

Csak egy POLCZ üvegre, illetve egy kisebb hegyezőre lesz szükségetek az elkészítéséhez.
A tetőt középen egy vastagabb fúrószárral megfúrjuk (mindenképp mérjétek hozzá a ceruzák átmérőjéhez, különben nem fér bele a ceruza 😉), majd lereszeljük a luk széleit. A faragót a tető aljára rögzítjük pillanatragasztóval és már kész is a zseniális, hordozható, újrahasznosított ceruzahegyező!
Csinosítsátok ki ezt is bátran!

#repolcz ceruzahegyező

ZSEBKENDŐ TARTÓ

Igazán dekoratív eleme lehet akár az íróasztalnak is, ráadásul szuper módja a zsepik egy helyen való tárolásának. Ha pedig szükség lenne zsebkendőre, mindig tudni fogjátok, hol keressétek őket!

Tulajdonképpen csak egy üres befőttesüveg, egy kis festék és egy fúró kell hozzá.
A tetőt középen kifúrtuk, majd négy kisebb résen bevagdostuk, amiket kihajtottunk. Érdemes ezeket az éleket egy picit megcsiszolni, hogy ne vágjanak. Ezután jöhet a festés, amihez használhattok akár spray, akár ecsettel felhordható festéket is.
Ha minden kész, mehet is bele a sok zsepi! Persze érdemes őket kicsit egymásba hajtogatni, különben maguktól nem jönnek ki csak úgy a lukon. 😉

#repolcz zsebkendőtartó befőttesüveg

Emellett még számos formában segítségetekre lehetnek az üvegcsék, így akár ételhordóként is remekül beválnak. Töltsétek meg őket gyümölcsökkel, nassolnivalóval és már mehetnek is az iskolatáskába!





12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?



Üveg újrahasznosítás – avagy Ti küldtétek

Sok negatív dolgot lehet mondani a márciusban beköszöntött vírus helyzetről, de az is biztos, hogy ez az időszak most új dolgokat is tanít vagy éppen plusz időt ajándékoz nekünk.
Persze a homeoffice nem egy sétagalopp, főleg, ha családostul van otthon az ember. A munka mellett még a gyerekekkel való tanulás, vagy éppen egy óvodás korú lurkó figyelmének lekötése is a napi rutin részévé vált, a lakás körüli teendőkről nem is beszélve.
Talán mostanra már mindenhol kialakultak az új szokások, a napi menetrend és mindenki nyugodtabban viseli a kijárási korlátozást. Végül is az utazással és dugóban üléssel töltött időt most kihasználhatjuk plusz énidőre, több alvásra, netán főzésre vagy épp egy közös játékra a családdal. Ez azért elég jó, nem? 😊

A vírus beköszöntével és az otthon töltött idő hirtelen megnövekedésével előkerültek rég elfeledett vagy éppen régóta vágyott hobbik, sokan belekezdtek a főzőcskézésbe, netán kenyér sütésbe is. Mostanra már az is biztos, hogy Magyarország tíz millió pék és cukrász országa lett, hiszen a közösségi oldalakon folyton a házipékségekből érkeznek képek. 😉😊

Most az ember kétszer is meggondolja, leugorjon-e a boltba valamiért, így sokszor inkább az otthon lévő alapanyagokhoz nyúlunk, ha valamire szükségünk van. Egy kis átalakítás vagy új funkció keresés és máris megoldódott a probléma.
Örömmel láttuk a küldött képeitekből, hogy egy-egy kiürült POLCZ üveg ezekben a helyzetekben is segítségetekre lehet, vagyis van hova nyúlni, ha egy új tárolóra, vázára, edényre, étel hordóra van szükségetek.
Ez azért is nagyon szuper, mert amellett, hogy adalékmentesen étkeztek, a hulladék mennyisége is csökken a háztartásban.

A teljesség igénye nélkül hoztunk is pár ötletet, avagy itt a ,,karanténos” Ti küldtétek #repolcz üveg sorozat!

Bővült a család, egyel több az ,,éhes száj” – kovász gyerekek születtek

Attiláéknál kovász nevelkedik az üvegcsében, amit szorgosan etetnek, hiszen isteni házi kenyér készül majd belőle.

,,Mi erre használjuk, élesztő hiány van, ezért kovászt csinálunk…erre tökéletes a kis üvegcse. 😊 “

Csinosítsd az otthonod!

Mivel sok időt töltünk otthon, most különösen fontossá vált, hogy milyen a környezetünk. Beköszöntött a tavasz is, így több szempontból is aktuálissá vált egy kis lakás dekorálás. 😉

Mária szuper terasz dekorációja POLCZ üvegekkel

Mária és Andrea is meglátta a lehetőséget az üvegekben, így illatos mécsestartó és terasz dekoráció is készült belőlük.

,,Express gyors dekor (3 másodperc) 😊 Kávészemek, teamécses és POLCZ üveg…” – Mária

Régi és újdonsült konyhatündéreknek

A főzés elengedhetetlen alapanyagi a fűszerek, miért is ne lehetnének szépen rendezetten elhelyezve a konyhában?
József felsorakoztatta az összes kedvencét a szekrényben. Milyen szép és praktikus is egyben. 😊 Tökéletes megoldás az üveg, hiszen áttetsző, de egy egyedi felirattal még szebbé tehetjük.

Sarki fűszeres kicsit másképp 😊

Vedd körbe magad növényekkel!

Növénymamáknak és növénypapáknak szuper segítség néhány üveg, hiszen többféle módon is használhatják őket. Mondhatni, igazán multifunkciósak a POLCZ üvegek. 😉

Bab csíra nevelkedik Eszter konyhájában

Nevelhettek bennük növényeket, de a csíráztatáshoz ,,búraként” is tökéletesek.

Spéci ültetőládák helyett otthoni kellékekből is készíthetünk növény neveldét

Ha pedig épp növényszaporításban vagytok, akkor is segítségül hívhatjátok őket ,,vázaként”.

Berni növényneveldéje POLCZ üvegekkel kiegészítve

Tisztítószerek csomagolásmentesen

Orsi a mosogatáshoz használt tisztítószereket tárolja az üvegekben, amikre egyedi és nagyon designos feliratokat készített.

A csomagolás mentes tárolás elengedhetetlen kiegészítői

A nasikról se feledkezzünk meg

Persze a leginkább kézenfekvő, hogy finomsággal töltjük meg a kiürült üvegeket.
Diónak, mandulának, kesudiónak és mindenféle olajos magvaknak is tökéletes, ha egy kis nasira vágynátok.

Csodálatos színharmónia Brigitta konyhájából

De ne feledkezzünk meg a pudingokról és más desszertekről sem, hiszen egy adag tökéletesen beléjük fér.  😉

Nálatok milyen új funkciót kaptak a kiürült üvegeink?

Ne feledjétek, ha már nem tudjátok őket otthon újrahasznosítani, a raktárunkba is elhozhatjátok az üvegeket. Mi próbafőzésekhez újra tudjuk használni őket. Jelenleg a vírus helyzet miatt ez az átvétel is szünetel, így kérjük, addig gyűjtögessétek őket otthon, amíg újra nem találkozhatunk!

12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?

Húsvéti receptek és #repolcz ötletek

Az idei Húsvét talán picit más lesz, mint a korábbi években, hiszen a nagy családi ebédek most inkább csak szűk körben valósulnak meg azokkal, akikkel amúgy is együtt élünk, és a hatalmas egész napos locsolkodós bandázások is elmaradnak.

De ez persze nem kell, hogy kedvünket szegje, hiszen hoztunk néhány ’last minute’ tippet és húsvéti receptet, amivel mégis ünnepi hangulatba kerülhettek, vagy éppen kiegészíthetitek a menüt 1-2 finomsággal.

Igyekeztünk olyan ötleteket összegyűjteni, amik megfelelnek a #maradjotthon felhívásnak, vagyis leginkább olyan elemeket tartalmaznak, amikből jó esetben van minden a háztartásban.

Színes húsvéti asztal #repolcz ötletekkel és finomságokkal

 

Kezdjük is a lakással, vagyis jöjjön pár tipp arra, hogyan kerüljünk ünnepi hangulatba.

#REPOLCZ

Az egyik kedvenc kategóriánk, vagyis a kiürült POLCZ üvegek újrahasznosítása következik.
Azért szuperek ezek a tiszta üvegek, mert önmagukban is remekül kiegészíthetik például az ünnepi asztalt, de egy kis díszítéssel egészen más designt vagy szerepet is adhatunk nekik.

 

Asztali dekoráció

Az ünnepi asztal remek kiegészítője lehet 1-1 kis üveg akár ,,natúr” állapotban is, így mindenféle díszítés nélkül ültethetünk bele kisebb virágokat, helyezhetünk bele dekorációt, vagy épp megtölthetjük finomságokkal is.
Aki szereti halmozni az élvezeteket, annak mindet ajánljuk egyszerre!
(Megsúgjuk, hogy a finomság részre is adunk tippeket lentebb a húsvéti receptek szekcióban…)

Dekoráció esetén a lehetőségek tárháza végtelen. Érdemes körülnézni, mikkel rendelkeztek a háztartásban, de ha még nem estetek volna át a Húsvét előtti nagybevásárláson, akkor be is szerezhettek hozzájuk 1-2 alapanyagot.
Természetesen az üvegcsék színezhetők, dekorálhatók szalagokkal, egyéb kiegészítőkkel, de mindezt érdemes úgy tenni, hogy az ünnepi asztalhoz vagy a lakás többi részéhez – ha épp oda szánjuk őket – színben és stílusban is illeszkedjenek.

Húsvéti #repolcz néhány hozzávalóval


Ajándék

Főleg a gyerekek fognak nagyon örülni ennek az újrahasznosítási ötletnek, ugyanis, ha kreatívabb és szebb formában szeretnétek meglepni a kicsiket a húsvéti édességekkel, szuper tároló készíthető nagyon egyszerűen a POLCZ üvegcsékből.

Nincs is másra szükség hozzájuk, csak pár kiürült üvegre + tetőre, festékre (ez lehet bármilyen festék, de érdemes olyat választani, ami nem oldódik le azonnal, ha víz éri, mi most egy festék sprayt találtunk itthon), egy sablonra (amit kézzel is megrajzolhattok és kivághattok papírból), illetve szalagra vagy egyéb dekorációra (például kis barka ág, vagy szárazvirág, netán kis húsvéti figura).
Az ünnep után, ha elfogyott a színes üvegekbe töltött finomság, például a színes ceruzák tárolására is tökéletesek.

Az elkészítés nagyon egyszerű, mindössze pár lépésből áll:

-tisztítsátok meg az üveg külső felületét

-rajzoljátok meg és vágjátok ki a húsvéti mintát

-jöhet az üvegre ragasztás úgy, hogy ne mehessen alá festék, de később le tudjátok szedni az üvegről

-jöhet a festés (a spray állagú festékekkel nagyon szép homogén felületet érhettek el)

-ha megszáradt, levehetitek a húsvéti mintát

-jöhet a további díszítés

-végül pedig jöhetnek a belsejébe a finomságok.

Ugye milyen klassz és rendkívül egyszerű ez a ,,csomagolás”?

Húsvéti ajándékok finomságokkal töltve


Tojásfestés

Ezt a szép szokást talán nem kell bemutatni senkinek. Most valószínűleg nem a locsolók jutalma lesz a sok szép festett tojás, hanem inkább a húsvéti hangulat felelős. De mindenképp megéri készíteni pár színes tojást, hiszen ez remek alkalom az ünnepi hangolódásra és a gyerekek is nagyon élvezik majd a kreatívkodást.

Ha már lecsúsztatok a bolti tojásfestékekről, vagy amúgy is kipróbálnátok valami mást, akkor az alábbi természetes anyagokat imádni fogjátok!

Érdemes fehér színű tojásokat választani erre a célra, ugyanis a barnás tojásokon kevésbé látszanak a halványabb árnyalatok.
Ha szeretnétek még a tojást megenni később, akkor festés előtt érdemes keményre főzni őket és utána tenni a festékekbe.

Céklával, vagy a lilahagyma burokleveleivel lilás-rózsaszínes árnyalatot, áfonyával sötétebb lilát, apróra vágott vöröskáposztával kéket, kurkumával sárgát, spenóttal halvány zöldet, a vöröshagyma burokleveleivel pedig barnás színt adhatunk a tojásoknak.
Ezeket az alapanyagokat apróra vágva 15-20 percig felfőzzük, majd mehetnek bele a (minimum) szobahőmérsékletű tojások. Minél sötétebb színt szeretnétek, annál tovább érdemes áztatni őket.

A főzeteket POLCZ üvegcsékbe töltve egyszerre több színt is készíthettek, ráadásul a tojásokat pont ellepi a színező lé, így locsolgatni sem kell őket.

Tojásfesték természetes anyagokból


Ünnepi finomságok

Valószínűleg a leginkább várt részhez érkeztünk, vagyis lássunk pár igazán egyszerű receptet, amivel földobhatjátok az ünnepi menüt!

Házi tormakrém

A sonka-tojás a hagyományos húsvéti ételek közé tartozik, már persze, ha valaki fogyasztja ezeket.
Ehhez a pároshoz remekül illik egy isteni házi tormakrém, amit természetesen tálalhatunk (és tárolhatunk) POLCZ üvegben is.

Házi tormakrém


Recept:

1 nagyobb vagy 2 közepes tormát lereszelünk, felöntjük vízzel és egy fél citrom levével, majd kb. 5 percig hagyjuk állni.
Ezután leszűrjük, majd összekeverjük a majonézzel (5-6 evőkanál, haladók házi majonézt is készíthetnek), 1 teáskanál citromlével, megszórjuk egy csipet sóval. Mi az ünnepi asztalra egy áfonyás verziót választottunk, így a krémhez fagyasztott áfonyát adtunk (ebből előzetesen készítettünk egy szószt, vagyis a kb. egy maréknyi fagyott áfonyát egy teáskanál porcukorral összeforraltuk, majd lehűtöttük).
Ha valaki a sós ízeket jobban kedveli, akár bazsalikomot, vagy egyszerűen egy csipet borsot is tehet a natúr majonézes tormakrémjébe.

 

Ünnepi reggeli

Egy finom zöldségrém vagy egy tojásos húsvéti reggeli garantáltan megalapozza a jókedvünket egész napra!

Aki netán még nem próbálta volna ki a Zöldséges lencseraguból készült lencsekrémet, annak most itt a nagy lehetőség! A receptet egy korábbi cikkünkben találjátok, itt.
Zöldségekhez mártogatósnak vagy pirítósra kenve is isteni!


Céklás hummusz

 

Házi céklás hummusz

Ha maradunk a vegán vonalon, készíthettek egy isteni finom és nagyon színes céklás hummuszt is az ünnepi reggelihez.

Recept:

Egy bögre csicseriborsót beteszünk ázni minimum egy éjszakára. Az áztató vizet leöntjük róla, majd föltesszük főni tiszta vízben egy kanál szódabikarbónával. Körülbelül 1 óra alatt puhára is fő. Ezalatt az idő alatt 1 közepes méretű céklát megpucolunk és kockákra vágva egy gerezd fokhagymával és egy kis olíva olajjal alufóliába tekerjük és betesszük a sütőbe sülni (200 fokon nagyjából egy órán keresztül sütjük).
A csicseriborsóról leöntjük a főzőlevet, de egy picit érdemes belőle meghagyni, mert ezt majd a hummuszhoz keverjük. Aprító gépbe öntjük a csicserit, kb. 1 dl vizet (ez lehet a főzőlé vagy sima víz is), illetve 2 evőkanál tahini szószt (ez tulajdonképpen 2 evőkanál pépesített szezámmag és 3 evőkanál olaj elegye). Összeaprítjuk ezt a keveréket, majd beleöntjük a sült céklát a fokhagymával, majd aprítjuk tovább. Ezután fűszerezzük 1 teáskanál római köménnyel, sózzuk, meglocsoljuk egy fél citrom levével, újra összekeverjük és már kész is!

 

Tojásos-spenótos finomság

 

Tojásos-spenótos finomság

A bögrés sütik nyomán itt egy hamar összeüthető tojásos-spenótos finomság, ami maradékmentő ötletnek sem utolsó, hiszen akár a megmaradt sonkát is fölhasználhatjátok benne. Ez aztán az igazán praktikus húsvéti recept!

Recept (2 főre):

1 kisebb fej vöröshagymát és 2 gerezd fokhagymát megpirítunk egy kis olajon, majd hozzáadjuk a felkockázott sonkát (nem kötelező elem).
Ha egy kicsit minden átpirult, jöhet kb. 1 dl főzőtejszín, majd kb. 100 gr fagyasztott spenót.
Ha minden felolvadt és összeforrtak az ízek, sózzuk-borsozzuk és lehúzzuk a tűzről.
Leveszünk a polcról 2 tiszta POLCZ üveget, ezekbe töltjük a spenótos masszát egyenlő arányban. A tetejükre ütünk 1-2 tojást ízlés szerint. A két üveget egy tepsibe vagy sütőformába tesszük, amit felöntünk vízzel úgy, hogy az az üvegcséket 3/4 részig befedje. Majd mehet a sütőbe minden, ahol 160 fokon kb. 10-15 perc alatt elkészül.

 

Granolás poharas reggeli

 

Granolás poharas reggeli

Az édes ízek szerelmeseinek pedig hoztunk egy igazán gyors finomságot, ami krémes, gyümölcsös és ropogós is egyben.
Vagyis itt egy isteni granolás poharas reggeli!

Recept (1 adaghoz):

ez a finomság azért nagyon szuper, mert az éppen aktuális kedvünknek vagy épp a hűtőnk tartalmának megfelelően bárhogy összeállíthatjuk.
Mi ezúttal egy VIBLANCE Cocoberry Granolát választottunk és ehhez készítettük el a gyümölcsös-joghurtos rétegeteket.
Az alsó sorban egy natúr joghurt kapott helyet, amire a ropogós granola került. Erre egy málnaszószt öntöttünk, amit fagyasztott málnából készítettünk (1 maréknyi fagyos málnát és 1 evőkanál porcukrot főztünk föl), erre egy áfonyás joghurt került, a tetejét pedig megszórtuk fagyasztott áfonyával és egy pár szem granolával.

 

Kellemes Húsvétot kívánunk Nektek!

 

Reméljük, találtatok pár hasznos tanácsot az ünnepre és talán a bejegyzésből is kiderül, hogy igazán egyszerűen és főleg otthoni hozzávalókból is csodás ünnepi hangulatot és nem utolsó sorban finom falatokat varázsolhattok az asztalra!

Ha esetleg elkészítettetek néhány ötletet, küldjétek el nekünk bátran facebook üzenetben, vagy akár e-mailen is, de várjuk a saját kreatív ötleteiteket is #repolcz témában!

És ne feledjétek! Vigyázzatok magatokra és egymásra!

 

Jövő héten újabb cikkel érkezünk, ezúttal  ,,Tudtad-e” témában, de azért megsúgjuk, készülünk még receptekkel is, amik picit talán megkönnyíthetik a mindennapjaitokat otthon!
Tartsatok velünk a továbbiakban is, ha pedig nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb infókról, kövessétek a facebook oldalunkat, vagy iratkozzatok föl a hírlevelünkre!

 

12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?

 

Karácsonyi készülődés – last minute POLCZ tippek

Lassan véget ér a november és eljön az év egyik legszebb időszaka. Hamarosan itt a karácsony! 😊

A szó hallatán beindul a szemünk előtt egy romantikus kisfilm, az orrunk előtt pedig finom illatok lebegnek: ínycsiklandó fogásoktól roskadozó asztal, családi ünneplés, karácsonyi filmnézések pizsamában, forralt bor, ünnepi dalok…Csupa móka és kacagás! Vagy mégsem?

 

Te jó ég, mindjárt itt a karácsony és még nem készültünk elő semmivel!

Fejben már állítjuk is össze a végtelen ’to do’ listát:
-ünnepi menüsor kitalálás
-ajándék beszerzés…de előtte még ötletelés
-adventi koszorú beszerzés
-óriás lakástakarítás
-karácsonyi dekor otthonra
-fa beszerzés…

Rengeteg feladat, főleg, hogy ezt mind az amúgy is rohanós hétköznapokba szeretnénk bezsúfolni.

 

Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy a POLCZ segítségével ez mind gyerekjáték lesz? 😊
Tartsatok velünk, elhoztunk Nektek néhány remek karácsonyi ötletet!
Segítünk, hogy kevésbé legyen stresszes a készülődés és még több idő jusson a fontos dolgokra. 😊 Például egy kis esti társasjátékra a gyerekekkel…

Lesz itt mindenféle, így lakásdekorációt, ajándékot, adventi koszorút is mutatunk! És persze ezt mind POLCZ üvegekkel és néhány olyan hozzávalóval, amit otthon is megtaláltok a háztartásban!

Kezdjük is egy rendhagyó adventi ,,koszorúval”, hiszen december 1-jén már gyújtjuk is az első gyertyát!

 

Adventi koszorú

Elkészítési idő: kb. 5-10 perc

Ügyességi fokozat: kezdő

Hozzávalók:

-POLCZ üvegek
-teamécses
-só
-madzag
-biléta
-filctoll
-olló

 

Pár apróság az otthoni fiókból és máris kész a rendhagyó adventi koszorú

 

Ebből a szettből persze 4 db-ra lesz szükség, hiszen 4 vasárnapon keresztül fogjuk gyújtani a gyertyákat karácsony előtt. 😊

 

Így készül:

az üvegeket tetszőlegesen feldíszítjük (mi ehhez ünnepi színű madzagot és 1-1 kis bilétát használtunk, amit számokkal jelöltünk meg), majd megtöltjük kb. egy ujjnyi vastagságban sóval.
A közepére helyezzük a teamécsest, majd a 4 befőttesüveget egy tálcára tesszük.
Önmagában is mutatós dísze lesz a lakásnak, de ha még ünnepibb hangulatot szeretnénk, körberakhatjuk fenyőágakkal is.

A díszítéshez használható bármi, ami otthon van, így ez a dísz maximálisan újrahasznosított anyagokból készül. 😊

 

Szuper egyszerű és nagyon gyors adventi ,,koszorú”

Lakásdekoráció

Az ünnepi hangulathoz hozzátartozik a gyertyagyújtás, bekuckózás és a sok-sok fény.
Ezzel a nagyon egyszerű dekorációval pár perc alatt igazán meghitt dekorációt készíthetünk otthonra!

 

Elkészítési idő: kb. 5-10 perc

Ügyességi fokozat: kezdő

Hozzávalók:

-POLCZ és más befőttesüvegek
-teamécses
-spárga
-fenyőágak
-fahéjrúd

 

Így készült:

a befőttesüvegeket feldíszítjük fenyőágakkal, fahéjrúddal, majd mindegyikbe teszünk 1-1 mécsest.
Ezeket az üvegcséket a lakás bármely pontján elhelyezhetjük, így napközben és este is impozáns részei lesznek az otthonunknak.

 

Néhány egyszerű trükkel könnyen ünnepi hangulatot varázsolhatunk otthonra

 

DIY ajándék – gyertya

Ha valaki szeret kézműveskedni, vagy egyszerűen csak megfeledkezett valakiről, akkor ez lesz a tökéletes ajándék! 😊
Gyorsan elkészül, számtalan módon variálható és biztosan lenyűgözünk mindenkit azzal, hogy saját kezűleg készítettük!

 

Elkészítési idő: kb. 15-20 perc

Ügyességi fokozat: kezdő

Hozzávalók:

-viasz (akár az otthoni, félig égetett gyertyákat is használhatod, de kifejezetten gyertyaöntéshez kapható hobby boltokban is viasz)
-kanóc (használhatsz hozzá akár spárgát is)
-POLCZ üveg
-2 edény
-víz
-illóolaj (enélkül is működik 😊 )
-a dekorációhoz bármi, amit szívesen használnál vagy van otthon.

 

Így készül:

egy nagyobb edénybe töltsünk vizet, majd kezdjük el forralni. A kisebb edénybe dobjuk bele a viaszt/megmaradt gyertyákat és az egészet tegyük bele a nagyobb edénybe (így a forró víz hatására fog megolvadni).
Ha megolvadt, tehetünk bele pár csepp illóolajat is, így isteni illat fog keringeni a lakásban, mikor meggyújtjuk a gyertyát. Amint felolvadt az utolsó viasz darab is, töltsük bele a befőttesüvegbe!
Tegyük bele a kanócot (ha egyszerű spárgát használunk, érdemes a végét picit viaszba mártani, hogy majd könnyebben meggyulladjon) és fixáljuk az üveg közepén (például két csipesszel).
Ha kihűlt és megszilárdult, vágjuk méretre a kanócot és kezdődhet a díszítés!

 

Egyszerű, de nagyszerű egyedi ajándék

 

DIY ajándék – téli táj

Ezt az ajándékot a gyerekek biztosan imádni fogják, de valószínűleg pár felnőttnek is mosolyt csalna az arcára. 😉

 

Elkészítési idő: kb. 10-15 perc

Ügyességi fokozat: kezdő

Hozzávalók:

-POLCZ üveg + tető
-műhó
-ragasztópisztoly + ragasztó
-,,mütyürök” a gömbbe (készíthetsz mini tájképet picike fákkal, állatokkal, mi most két karácsonyfát és egy ,,home made” hóembert választottunk.

 

Így készült:

a tető belsejébe elkészítjük a ,,csendéletet”, vagyis ragasztópisztollyal rögzítjük a kiválasztott figurákat és egy kis ,,havat”. Ez lesz a ,,hógömbünk” alja. Érdemes egy picit megemelni a kompozíciót, így például kisebb befőttesüvegek tetejéből építhetünk egy kis ,,dombot”. Erre ragasztjuk majd rá a kiválasztott díszeket.
Az ,,emelvényre” ragasztunk egy kevés műhavat, az üveg belsejébe pedig szórunk belőle egy fél marékkal. Így majd, ha megrázzuk a ,,gömböt”, esni fog a hó. 😉 Ezután már csak a tetőt kell rácsavarni az üvegre és kész is az ajándék!
Ha szeretnéd, a kupak oldalát is díszítheted.

 

Kedves kis ajándék…vagy dekoráció otthonra

 

 

+1 dekor Tipp:

ha készítettél mécsest vagy adventi ,,koszorút” a POLCZ üvegekből, bátran használd őket az ünnepi asztal díszítéshez is!
Egy szép terítő, néhány fenyőág, pár mécses és máris ünneplőbe öltözött az asztal is! 😉

 

 

Bónusz Tipp a kellemes készülődéshez:

ha szeretnél magadnak pár óra kikapcsolódást ajándékozni, tárazz be a webshopban POLCZ ételekből!
Így nem lesz gond a főzésre, a fölszabadult időt pedig kihasználhatod egy kis kézműveskedésre vagy ajándék vásárlásra!

Ha mást is megajándékoznál ezzel az élménnyel, lepd meg egy POLCZ ajándékutalvánnyal!

 

 

Kellemes készülődést kívánunk! 😊

Az elkészült műalkotásokat pedig küldjétek el nekünk facebookon vagy emailen, kíváncsiak vagyunk, ki hogyan dobta föl az otthonát a POLCZ üvegekkel!

 

 

12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?

 

 

Üveg VS Műanyag – az évszázad mérkőzése

A mai cikkünkben két ősellenség, az Üveg és a Műanyag szállnak ringbe, hogy egy mindent eldöntő szuperviadalon bizonyítsák, melyikük a kevésbé környezetszennyező.

Szoros küzdelem várható, a két fél már bemelegít, a szurkolók ujjonganak!
Induljon hát a harc, lássuk, ki a zöldebb!

 

Sport photo created by freepik – www.freepik.com

 

Első menet

A bemelegítés után lassan egymásnak feszül a két ellenfél, amíg tart a belharc, bemutatjuk egy kicsit, mit érdemes tudni róluk.

 

Miből és hogyan készül az üveg?

A választ sokan talán csípőből tudják, homokból. Ennél azonban egy picit bonyolultabb az előállítása és egy kicsivel több az alapanyag is. Az üveggyártás alapvető nyersanyagai a homok, a szóda (mely beindítja az olvadást és formálhatóságot), esetlegesen üvegtörmelék vagy üveghulladék és a mészkő, mely végül szilárd anyaggá sűríti az olvadékot. Színezékként pedig oxidánsokat használnak az eljárás során. Így tehát mondhatjuk, hogy az üveg természetes alapú.

A gyártás során az alapanyag keveréket magas hőmérsékleten (1300-1500 fok körül) megolvasztják, az eközben keletkező gázokat eltávolítják, majd lehűtik a kapott anyagot. Közben pedig formázzák, nyújtják aszerint, milyen terméket készítenek belőle.
Jól látható, hogy a gyártás így a nyersanyagokon túl meglehetősen nagy energiafelhasználással jár a magas hőmérséklet miatt, illetve a hűtés során pedig vízfelhasználás szükséges. Bár ez utóbbi javarészt zárt rendszerben kering, így nem meghatározó az elfolyó víz mennyisége.

 

Hopp egy jobbhorog az üvegnek! Amíg kicsit magához tér, vizsgáljuk meg a másik versenyzőt!

 

Miből és hogyan készül az műanyag?

Ez már egy bonyolultabb kérdés, amire talán nem érkezne olyan gyorsan válasz senkitől.

A műanyagokat legnagyobb mennyiségben fosszilis energiahordozókból állítják elő, amik a kőolaj, a földgáz és a kőszén. Emellett egyre nő azoknak a műanyagoknak a mennyisége, melyet elhasznált műanyagok, vagy műanyagipari melléktermékek újrafelhasználásával nyernek.
A műanyagok szintetikus előállításakor kismolekulájú vegyületekből (monomer) kiindulva nagy molekulájú (makro molekulájú) vegyületet, ún. polimert alakítanak ki. A gyártás során, a megfelelő tulajdonságok elérése érdekében különböző adalékanyagokat adnak a műanyagokhoz.

A műanyagokat a feldolgozási technológiájuk alapján különböző csoportokba lehet osztani, ez az előállításukat is befolyásolja. A főbb nagy csoportok a hőre lágyuló, a hőre keményedő, illetve a rugalmas műanyagok. A háztartásban is használt, illetve közismert csomagolóanyagok többnyire az első csoport részei.

Vagyis a PET palack, amiből a vizet isszuk kőolajszármazék? Pontosan. A kőolaj egy természetes eredetű anyag, amely élő szervezetek bomlásával, átalakulásával keletkezett ásványi termék. Viszont ez egy kimerülő energiaforrás.

 

Máris érkezik egy felütés a megtáltosodott ellenféltől, de a Műanyag résen volt, így nem talált be.
Magabiztosan táncol a páston, hiszen ő is természetes alapanyagú, mégis kisebb az energiafelhasználása az előállítás során.

 

Második menet

Egy kis pihenés után újabb menetben mérik össze magukat az ellenfelek, ezúttal a fizikai tulajdonságok kerülnek előtérbe.

 

Mit tudunk az üvegről?

Nagy a hőmérséklettűrése, ami miatt a konzervipar jól tudja hasznosítani. Helyben is vagyunk, bátorító morajlás hallatszik a nézőtérről.

Gőz, gáz és aromazáró tulajdonsággal rendelkezik. Az üveg újratölthető és újra feldolgozható. Előnytelen, hogy nehezen viseli a gyors hőmérsékletváltozást, ütésre érzékeny és nagy az anyagsűrűsége, ezért az üres csomagolóeszköz is nehéz.
Áttetszősége miatt jól látható a benne rejlő termék, de akár színezhető is.

 

Mit tudunk a műanyagról, mint csomagolóanyagról?

A tömege és a sűrűsége jellemzően kicsi. Formai kialakítása igen változatos lehet. Számos termékcsomagolásánál felhasználható, jelenleg Magyarországon az összes csomagolóanyag kb. 30% át a műanyag teszi ki.
Alapanyagukat tekintve lehetnek természetesek és szintetikusak. Például természetes alapú a viszkózfólia, szintetikus a polietilén.
A műanyagból készült csomagolóeszközök igen változatosak lehetnek. A felosztások szerint beszélhetünk hajlékony, félmerev és merevfalú csomagolóeszközről. Ebből az alapanyagból készítenek tasakokat, zacskókat, rekeszeket és ládákat is.

 

Magabiztos sorozás a Műanyagtól, az Üveg kicsit tántorog, de megrázta magát, folytatódik a harc!
Megnyerő ez a szuper Műanyag, hiszen nem törik, mint az üveg. A szurkolók ujjonganak! Úgy néz ki, a Műanyag áll nyerésre.

 

Összegezzük hát így a félidőben, mi történt eddig a viadalon!

 

Designed by Freepik


Az első két menetben az Üveg némileg háttérbe szorult, bár szinte egyenlő a küzdelem. Lassan itt a mérkőzés vége, a félidőn már túlvagyunk.

Megtudtuk, hogy mindketten természetes alapanyagokból készülnek, bár az előállításuk során különböző az energiafelhasználás és a Műanyag sajnos (javarészt) kimerülő energiaforrásból származik. Kiderült az is, hogy mindketten jól és sokrétűen hasznosíthatók, de a Műanyag tulajdonságai kedvezőbbek, hiszen nem törékeny.

Az izgalom a tetőfokára hág, a szurkolótáborok is egymásnak feszülnek-bár ők csak szóban.
Lássuk, vajon melyikük bizonyul jobbnak ebben a menetben?

 

Harmadik menet

Fölcsendül a harangszó, elindul a csalogatás.

 

Mit tudunk az üveg egészségre gyakorolt hatásáról?

Nem lép kölcsönhatásba a beletöltött termékkel.

 

Szuper hír, sorozást kap a Műanyag! Erre nem volt felkészülve, kicsit elbízta magát az előző két menetben. Egy kis roggyantság után máris magához tér, folytatódik a küzdelem!

 

Mit tudunk a műanyag egészségre gyakorolt hatásáról?

Nemrégiben az East China Normal Egyetem kutatásából kiderült, hogy a tengeri só már nemcsak nátrium-kloridot és ásványi anyagokat tartalmaz, hanem mikroműanyag-részecskéket is. De igaz ez a mézre, sőt már a szálló porban is található műanyag.

Egy kilogramm tengeri sóban akár 600 mikroműanyag-részecske is lehet, így ha a napi ajánlott mennyiségű sófogyasztást tekintjük – 5 gramm -, akkor naponta három mikro méretű műanyag is a szervezetünkbe kerül. A Föld tengereinek és óceánjainak mintegy 98 százaléka szennyezett mikroműanyaggal, vagyis szinte nincs a vizeknek olyan kis területszakasza sem, ahonnan ha mintát vennénk, ne tartalmazna több-kevesebb mikroműanyag-részecskét.

Elégedetlen morajlás hallatszik a tömegből, a Műanyag kicsit meghátrál.

Megalapozott kutatások támasztják alá, hogy sok esetben a PET-ből idővel elkezdenek kioldódni a gyártás során lágyítószerként használt különböző ftalát-vegyületek. Ezek a szervezetbe kerülve a szaporítóképességet és a hormonrendszert károsíthatják, sőt némelyeket rákos megbetegedésekkel is összefüggésbe hoztak.

A ftalátok idő függvényében oldódnak ki a műanyagból, ám a folyamatot befolyásolhatja a hő és a savas közeg. Ráadásul minél kisebb a palack, annál nagyobb részecskék jutnak az italba, hiszen a fél literes kiszerelésnél a folyadék arányaiban nagyobb felületen érintkezik a műanyaggal. Ebből a szempontból az sem igazán számít, mikor bontjuk fel, a minőség viszont igen.

A palackokat műanyag granulátumból „fújják” ki, és mivel elvileg egyszer használatosak, sok gyártó költségei minimalizálása érdekében olcsó, rossz minőségű alapanyagot használ. Ezekből akár még nagyobb mennyiségű ftalát juthat szervezetünkbe.

 

Water photo created by jcomp – www.freepik.com

 

Bumm egy hatalmas felütés, a Műanyag lassított felvételen zuhan a padlóra! A bíró már siet is, hogy rászámoljon, de végül a Műanyag megrázza magát és föláll.

 

A mindent eldöntő – Negyedik menet

Tele a küzdelem izgalmas fordulatokkal, az előző menet után már semmi sem biztos. Vajon ki lesz a győztes? Vagy lesz egyáltalán győztes? Várható-e KO?

A közönség is egyre tüzesebb, zajlik a szájkarate a nézőtéren.

Felcsendül a harangszó, hirtelen elcsendesedik a terem és mindenki a két ellenfélre figyel.

 

Ahhoz, hogy egy anyag környezetre gyakorolt hatását teljeskörűen megvizsgáljuk, mindenképpen figyelembe kell vennünk, mennyi idő alatt bomlik le a természetben.
Vagy a megfelelően gyűjtött hulladéknak köszönhetően újrahasznosítható-e.

 

Milyen az üveg újrahasznosíthatósága, mennyi idő alatt bomlik le?

Rossz hír: az Üveg emberi léptékben mérve gyakorlatilag sosem bomlik le (közel 2 millió év).

Mindemellett az üveg 100%-ban újrahasznosítható, ráadásul kisebb energia befektetéssel, mint ha újat gyártanánk. Ennek azonban a megfelelő szelektív gyűjtés a feltétele. Így a már egyszer legyártott üveg teljes mértékig visszakerülhet a körforgásba úgy, hogy nem használunk hozzá plusz adalékanyagokat vagy alapanyagot.

A másik lehetőség az újratöltés, azonban sajnos hazánkban az üveg visszagyűjtési rendszer nincsen igazán kiépítve, meglehetősen akadozó például a betétdíjas rendszer. Ugyan elsőre nagyon jól hangzik, hogy például a befőttes üvegeket visszagyűjtés után újra lehetne tölteni, azonban egy kicsit mélyebbre ásva könnyen belátható, hogy ez nem feltétlenül jó megoldás (akár a környezetre gyakorolt hatását, anyagi vonzatait vagy az energia felhasználást nézzük).
Azon túl, hogy például az országos visszagyűjtés meglehetősen nagy költséget róna a gyártókra a begyűjtést tekintve (,,központba” szállítás, ami ugye szintén nem túl környezetkímélő a fuvarozás miatt), az újratöltés feltételei is nagyon szigorúak. Így például megadott hőfokon és megadott tisztítószerekkel megfelelően kell kitisztítani őket, majd külön jelzéssel kell ellátni az üvegeket, hányadik újratöltésre kerül sor.
És természetesen ez egy véges folyamat, hiszen egy idő után a szállítás, újratöltés, ipari mosás során elöregedik az anyag és meggyengül az összetétele, ami például veszélyes következményekkel járhat bármilyen élelmiszeripari fölhasználásban.
Ezután pedig ugyanúgy a bedarálás és újrahasznosítás marad.

 

A befőttes üvegnek viszont az a nagyon szuper tulajdonsága, hogy otthoni körülmények közt is számos területen újrahasznosítható.
Erről korábban már írtunk is bejegyzést (itt tudod elolvasni), de természetesen a felhasználásnak csak a képzelet szab határt.

 

Milyen a műanyag újrahasznosíthatósága, mennyi idő alatt bomlik le?

A műanyagok lebomlási ideje 200-1000 év, ami emberi léptékben mérve nem igazán tér el az üvegtől.

Az újrahasznosítás tekintetében szintén fontos a szelektív gyűjtés, hiszen enélkül nem kerülhetnek vissza a körforgásba ezek az anyagok.
A műanyag gyártása és újrahasznosítása során is rengeteg káros melléktermék keletkezik, így már maga a folyamat sem túlzottan környezetbarát.

Az újrahasznosítás során színek szerint osztályozzák a műanyagokat, amiket különböző adalékanyagok hozzáadásával granulátummá alakítanak. Ezt használják tovább aszerint, mi a gyártani kívánt termék.

 

A műanyag a csomagolóiparban használt anyagok több, mint egynegyedét teszi ki, ezek egy része ráadásul egyutas, vagyis nem újrahasznosítható. Ezek a hulladékkezelés során égetőbe kerülnek.

Ha körülnézünk egy boltban, vagy akár csak a háztartásunkban, könnyen megfigyelhető, hogy szinte mindent becsomagolva vásárolunk meg és észre sem vesszük. A boltban kapott nejlonzacskó így csak a ,,jéghegy csúcsa”.

Az utóbbi időben pedig sok helyen találkozhatunk ,,lebomló” vagy komposztálható műanyagokkal (például szatyrokkal vagy pohár tetőkkel), bár egyelőre igen megosztó a vélemény róluk. Egyrészt nem bomlanak le teljesen (inkább csak kisebb darabokra esnek szét), másrészt elsősorban ipari komposztálóüzemekre tervezték őket, hiszen 60 fok körüli hőmérséklet szükséges ahhoz, hogy elinduljon a bomlásuk. Ez viszont egy új fajta szelektív gyűjtés során lenne csak igazán jól használható.
Bár kérdés, hogy jó-e nekünk az, ha lebomlanak és mikroműanyag formájában beépülnek a földbe, vizekbe, majd így a testünkbe…Nem hangzik túl jól.

 

Úgy tűnik a Műanyagnak nem sikerült az előző menet kiütése után teljesen magához térnie, hiszen az Üveg egy sorozás után újra meggyengíti és sarokba szorítja.

 

A bíró hirtelen leinti a mérkőzést, lejárt az utolsó menet kétperces ideje is!


A pontozóbírók összesúgnak, amíg tanakodnak a nyertesről a két ellenfél a kék és piros sarokba vonul, hogy kifújja magát.

A nézőtéren izgatott a hangulat, mindenki a saját kedvencét bíztatja.

Kemény küzdelemnek lehettünk tanúi, a két ellenfél szinte fej-fej mellett haladt a mérkőzés végéig.
Néhányan kicsit csalódottan kiabálnak a tömegben, hiszen a látványos technikai KO elmaradt, egyik fél sem került sok időre padlóra.

A bírák meghozták a döntést, a két ellenfél felsorakozik a szorító közepén.
Lendül az egyik kéz, megvan a győztes!

Ebben a harcban pontozás alapján az Üveg győzedelmeskedett, bár sokáig nem volt egyértelmű, melyikük kerül ki győztesnek!


Erős mérkőzés volt, de végül mindent mérlegelve megszületett a döntés.

 

Ahogy a mérkőzés során is kiderült, a ,,környezetbarát” fogalom igencsak sokrétű és talán nem is mondató ki egyértelműen egyik anyagra sem. Minden esetben fontos, hogy amikor egy anyag, vagy akár éppen egy csomagolóanyag környezetre gyakorolt hatásait nézzük, ne csak az előállítás vagy a lebomlás témakörét vegyük górcső alá.
Ennél sokkal összetettebb kérdések ezek.

A POLCZ szellemiségéhez nem csak az adalékmentes étel készítés, hanem a környezetbarát szemlélet is hozzátartozik, amit a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk megvalósítani.

Természetesen mi is tudjuk, hogy messze vagyunk még a tökéletestől, de ahogy ezt már korábban is megfogalmaztuk, apró és közös lépésekkel igyekszünk hozzájárulni egy fenntartható jövőhöz.

Mindemellett pedig folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amik jobbnak bizonyulnak a jelenlegieknél!

 

Felhasznált források:
glasimpex.hu
tankonyvtar.hu
tudasbazis.sulinet.hu
hazipatika.com
24.hu
hirado.hu

 

12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?