Angol húsos pite POLCZ módra

Ha már gondolatban – és persze a tányéron is – bejártuk Olaszországot, miért ne meríthetnénk ihletet egy kissé hűvösebb vidékről, például a Brit-szigetek gazdag gasztronómiájából?💂💨🍲 Tekintve, hogy az angolok előszeretettel tűzdelik tele hagyományos fogásaikat kiadós húsfélékkel, követve a nemzeti receptkönyvet, mi is egy tésztabundába csomagolt marhahúsos POLCZ finomságot képzeltünk el a délutáni tea mellé.😋🥓☕ Így esett a választásunk egy eredetileg gyorsételnek minősített, ám annál nagyobb történelmi múlttal rendelkező csemegére. A cornwalli húsos pite friss gombával és ropogós baconkockákkal lett a kezünk alatt még ellenállhatatlanabb.👌🥧

Húsos pite a középkorból

Mint tudjátok, szeretünk bekukkantani a régi idők konyháiba, és egy ilyen nagy múltú szigetországnál ez szinte adta magát. Így tudtuk meg többek között, hogy ez a fogás a középkorban még tésztás pástétomként szerepelt a hétköznapi menüben, sőt, az ónbányászok kedvenc laktató eledele volt, ami nagyban meghatározta jellegzetes félhold alakját.🤓 Hogy elkerüljék az ónmérgezést, a bányászok a háziasszonyok által felhajtott tésztaperemet fogták meg, amit aztán el is hajítottak az ebédszünet végén. Az életmentés csupán az egyik tétel a pite jelentőségét méltató listán.🏆📜 Amellett, hogy Jamie Oliver egy külön adást szentelt ennek a szinte minden pékségben kapható fogásnak, nemzeti védjegy is csillog az eredeti recepten, melybe burgonya és fehérrépa kerül a szaftos marhahús mellé. 🥓🥔😋

Igyekezvén nem megtörni a többszáz éves brit hagyományt, marhahúsos készételünket választottuk töltelék gyanánt a nemzeti identitás részét képező angol finomsághoz. Bár az eredeti leírás szent és sérthetetlen, vannak, akik megengednek némi szabadságot az elkészítés során. Mi sem voltunk túl szigorúak, például pirított csiperkegomba és ropogós bacon is került kis félholdjaink belsejébe.🥓👌 Jöjjön most ez az extrán húsos, kiadós harapnivaló, mely önmagában ebédre, krémes tejfölös szószba mártva, vagy délutáni tea mellé is tökéletes. 🤩☕🎩

angol húsos pite POLCZ módra

A pite elkészítése

Hozzávalók a tésztához:

500 g kenyérliszt
120 g kókuszzsír (itt bevalljuk, picit csaltunk)
125 g vaj
1 teáskanál só
175 ml meleg víz

Hozzávalók a töltelékhez:

1 üveg POLCZ Mustáros marhahús
6 nagyobb fej csiperkegomba
110 g baconszalonna
1 teáskanál szárított zsálya

A tésztához egy nagy tálban keverjük össze a lisztet a sóval és a zsírral, majd gyorsan dolgozzuk össze az ujjainkkal, míg durvább morzsás keveréket kapunk. Apránként keverjük hozzá a vizet, és gyúrjuk össze. Osszuk a tésztát kétfelé, tenyerünkkel formázzunk belőle egy-egy lapos korongot, majd műanyagfóliába csomagolva tegyük a hűtőbe.🥧❄ Amíg pihennek a tésztalapok, a töltelékhez vágjuk apró darabokra a gombát (mi baconszalonnából eleve felkockázott verziót használtunk, de egyébként ezt is darabokra kell vágni), majd a pici szalonnakockákkal együtt pirítsuk le egy serpenyőben.🔥🥓 Ha a gomba már eleget veszített víztartalmából, és a bacon is kellően lepirult, akkor tegyük hozzá a késes aprítóban lepépesített mustáros marhahusit. Szórjuk meg zsályával, majd amikor már jól összefőttek a hozzávalók, vegyük le a tűzről. 😋

Nyújtsuk ki az első tésztakorongot körülbelül 3mm vastagságúra, és egy csészealj segítségével vágjunk ki belőle 3 db, 15 cm átmérőjű kört. A töltelék felét osszuk el 3 felé, kanalazzuk a körlapok felére úgy, hogy a tészta szélén hagyjunk elég helyet a hajtogatáshoz.☝️😉 Nedvesítsük be a peremét, a köröket hajtsuk félbe és nyomkodjuk le a széleket egy villával. Szurkáljuk meg a megtöltött tészták tetejét, majd tegyük sütőpapírral kibélelt tepsibe. 30 perc a 190 fokos sütőben, és kész is. Amíg sül az első adag, ugyanezt megismételhetjük a második korong tésztával és a maradék töltelékkel.😍🥧

Igazán különleges angolos finomság, ropogós tésztával és kiadós, puha töltelékkel.👌😋
Tökéletes családi összejövetelre, házibuliba sörkorcsolyának, vagy egy váratlan vendégségbe, ahová véletlenül Jamie Oliver is hivatalos.😜😁 Mennyei!



15 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?