Adalékmentes Boldog Új Évet!

Eljött az új év, lezártunk egy évtizedet (ki-ki fergeteges bulival, ki inkább egy kiadós alvással) és most újult erővel vághatunk bele 2020-ba!
Ez az év ráadásul szökőév, így 366 nap áll rendelkezésünkre, hogy a terveinket, álmainkat megvalósítsuk.

Kitörő lelkesedéssel indult mindenki munkába hétfőn, tele életerővel, kipihenve, kisimult ráncokkal és energiától kicsattanva.

Vagy mégsem?

 

Igen-igen, szokták mondani, hogy januárban még a fű sem nő, a kicsattanó energiákról pedig ne is beszéljünk.
Az idei első hétfői munkanap pedig az év összes hétfőjénél szörnyűbb volt, hiszen véget ért a pihenés, a finom sütemények és a semmittevés időszaka. Reméljük, azért mindenki túlélte ezt a traumát! 😉
Ha Te is így indítottad az évet – vagyis mérsékelt lelkesedéssel- akkor ez a cikk Neked szól! Hoztunk pár motiváló ötletet a valóban energikus évkezdéshez, illetve persze néhány jótanácsot is ,,kajafronton”, vagyis mutatunk néhány egyszerű, gyors és nem utolsó sorban adalékmentes ötletet a napi étkezésekre. Végülis ebben vagyunk igazán otthon. 😊

 

Ha úgy érzed, kicsit szétszórt vagy

 

Kezd az évet tiszta lappal!
Mi például év végén/az új év első napjaiban szeretünk kicsit elmélkedni az óév történéseiről, ilyenkor jó visszagondolni az előző évi eseményekre, sikerekre, tervekre.
(Legutóbbi blogbejegyzésünkben ezt meg is tettük, ha érdekelnek a 2019-es POLCZ sztorik, akkor a cikket itt találod.)

Gondold át, miket vittél véghez előző évben, mik a megvalósított és a még nyitott terveid!

Ha az előző évet lezártad, vegyél elő egy naptárt vagy egy tiszta lapot és tervezd meg a 2020-as éved is! Jöhetnek a tervek, célok, akár dátumokhoz vagy évszakokhoz kötve, így biztosan motiválni fog a határidő! 😉

 

Újévi fogadalmak

 

Az új év beköszöntével új lehetőségek is érkeznek, hiszen egy évünk van változtatni, új szokásokat kialakítani, fejlődni, új terveket megvalósítani.
Ilyenkor jönnek képbe a különböző diéták, fogadalmak, sokszor ez a legkézenfekvőbb alkalom egy kis életmódváltásra, vagy akár a több sportolás beiktatására.

Érdemes olyan szokásokat kialakítani, amikkel mi is és a testünk is boldog lesz, hiszen ha egy hirtelen sanyargatásba csapunk bele, biztosan nem lesz tartós a változás.
Az biztos, hogy az adalékmentes étkezés és a rendszeres testmozgás hosszú távon kifizetődő, mi pedig nagyon szívesen segítünk az előbbiben. 😊 Segítenénk a sportban is, de inkább maradunk a kajáknál. 😉

 

Ha kell egy kis energia

A reggeli a nap legfontosabb étkezése – ezt már többször is hallottuk, ezért mutatunk is gyorsan két finomságot, amit pár perc alatt összedobhatsz és biztosan energikusan fog indulni a napod!

 

Smoothie

 

 

A smoothie egy szuper találmány, ugyanis bármilyen zöldségből vagy gyümölcsből össze lehet dobni.
Mi például így készítettük el:

-egy maréknyi bébispenót
-1 banán
-1 kisebb körte
-1 narancs kifacsart leve
-1-1,5 cm gyömbér
-kb. 2 deci zöldtea (hideg)

Gyors turmixolás és már kész is a vitamindús reggeli, ami a zöldtea miatt felér egy tripla presszókávéval is!

 

Granola

 

 

A rohanós napokon egy kis granola növényi tejjel vagy joghurttal is tökéletes, de mi most egy kicsit felturbóztuk.
Így készült a POLCZ reggeli:

Viblance Pekándiós granola
-áfonyás joghurt
-banánkarikák
-áfonya

Persze, ha nincs idő ilyen ráérősen készülődni, akkor sem kell megijedni, ugyanis mindent bedobálhatsz a táskádba és ha megéhezel, pár perc alatt kész az adalékmentes reggeli-ebéd, sőt még a nasi is! És a legjobb, ezeket mind megtalálod egy helyen, mégpedig a webshopunkban!

+ Bónusz tipp: a webshopban a kiszállítást bárhova kérheted, így még az irodába cipelést is megúszod, ha rögtön a munkahelyedre kéred a csomagot! 😉 Szuperül elférnek a fiókban.

 

Napi kajapakk

 

A reggelin túl persze fontos a nap többi étkezése is, hiszen nem csak a napindító étkezésnél számít, mit viszünk be a szervezetünkbe.

Napközben nasi gyanánt egyél bátran sok gyümölcsöt, esetleg egy gyors salátát, ebédre pedig jöhetnek a POLCZ finomságok tele valódi alapanyagokkal!
Az igazán rohanós napokra tökéletes választás, maximum azon kell gondolkoznod, melyiket válasszátok a 12 íz közül. Bár, ha jobban belegondolunk, ez is elég nehéz kérdés…😉

Persze előnnyel indul, akinek már vannak kedvencei. 😊

 

Jó hír, egy adag adalékmentes egytál étel után nem fogsz bekéreckedni a tárgyalóba egy félórás szundira, így pöröghet tovább a nap a munkában!

Ha pedig délután megéheznél, kapj elő egy vegán NAKD szeletet, ami garantáltan jól fog esni, akár a délutáni kávé mellé is.

 

Plusz egy TIPP a feltöltődéshez

 

Tölts sok időt a szabadban! Egy erdei kirándulás vagy séta a parkban (főleg, amíg ilyen kellemes az idő) szuper hatással van a szervezetre!
Aktív pihenésnek tökéletes, közben pedig friss levegőn vagy és új helyeket fedezhetsz fel!

 

Ha van még Tipped, mit érdemes bevetni még a januári plöttyedtség ellen, küld el nekünk bátran emailen vagy facebook üzenetben!

 

 

12 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?